Némán követtem az előttem békésen gyalogoló fiút, a csendet csak a gallyak és ágak reccsenései zavarták meg néha, amikor véletlenül rájuk léptünk. Magamban elemeztem az útitársamat, mivel jobb dolgom úgysem volt, tekintetemmel végig követtem széles vállait és hátát, amin egy fekete póló feszült, tökéletesen látni engedve felső teste minden vonalát. Megfigyeltem a nyakát, a tarkóját és a fekete haját, ami olyan selymesnek tűnt, hogy szívesen beletúrtam volna. Mondjuk miközben épp engem csókol, de ez csak egy szép álom. Mivel arcát nem láttam, azt cska magam elé képzelni tudtam, ami nagyon valósághűen ment, hiszen annyit figyeltem és elemeztem már arcán, hogy minden apró vonása élénken él bennem és még akkor is eltudnám mondani, hogy néz ki ha legszebb álmaimból keltenének fel. Bár ez valószínűleg azért lenne, mert a legszebb álmaim főszereplője mindig ő. Sokszor képzeltem már el, hogy mi lenne ha egy párt alkotnánk. Egymás kezét fognánk bárhová is mennénk, akkor csókolhatnám amikor csak akarom, felavatnánk minden helyiséget először az ő lakásán, aztán az enyémen. Jó, nem vagyok perverz, csak túl vad a fantáziám, ezt is csak ő hozza ki belőlem. Nagyon szeretném, ha ez mind valóra vállna, de sajnos ez lehetetlen, neki valószínűleg más tetszik és én mindig is csak egy jó barát maradok neki, akit tudatlanul kedvére kinyírhat az olelgetéseivel és a random szeretgetési vágyaival. Hecsi, a legjobb barátom azt mondta, hogy Mark oda van értem, de szerintem ez nem igaz, ráadásul hallottam, ahogy egyszer a barátaival beszélget arról, hogy tetszik neki egy aranyos és imádnivaló lány, én meg hát egyik se vagyok, szóval az esélyem egyenlő a nullával. Mégis kinek kéne egy ilyen lány mint én?
- Hé Mark, mondd mégis meddig akarsz még gyalogolni, már vagy egy órája sétálunk és már be is sötétedett, nem fogunk visszatalálni - szólaltam meg végre, mert azért tényleg elég régóta eljöttünk már a táborhelytől. A tanáraink kitalálták, hogy meglepik a végzősöket egy három napos táborral és mivel jövőre nem lesz erre lehetőség így az egyel alattuk lévők is jöhettek, vagyis mi. Egy szép hegyre jöttünk, aminek az oldalában van egy barátságosan kialakított hely, faházakkal karöltve a természetbe vágyók számára. Nem messze onnan van egy kis vízesés, ami a hegyi patakba zuhog bele. Az egész napot ott töltöttük, mert bár először nem akartam bemenni a vízbe, drága barátom tett róla, hogy ruhástul megfürödjek, utána már nem volt ellenemre a pancsolás, ha már úgy is vizes vagyok nem mindegy? Legalább jó kis vizicsata tört ki köztem és Donghyuck közt, később pedig csatlakoztak Markék is. Elmosolyodtam a friss emléken, nem is figyelve oda hova lépek így a fejem valami keménynek ütközött, először azt hittem fa, de ahogy felnéztem Mark mély fekete szemeivel találtam szembe magam, ahogy belenéztem azokba az íriszekbe, szinte a felhok közt éreztem magam, olyan ritka, hogy így el tudok veszni benne.
- Minden rendben van? - vonta fel egyik szemöldökét, mire úgy éreztem belső infarktust kapok.
- P-persze, miért álltál meg? Megérkeztünk végre?
- Nem még nem, csukd be a szemed, innentől kezdve vezetni foglak, meglepetést szeretnék - mosolyodott el. Azt hiszem halmazállapot váltás fog bekövetkezni nálam, ha ezt így folytatja.
- Meg vagy te húzatva? Este a sötétben azt akarod, hogy csukott szemmel közlekedjek? Nyitott szemmel is pofára esek, nem hogy csukottal - háborodtam fel, mert hát igaz, ami igaz egy kétlábon járo szerencsértlenség vagyok, és ezt ő is tudja!
- Kezdesz olyan szarkasztikus lenni mint Hyuck, meglátszik, hogy ő a legjobb barátod - forgatta meg szemeit - De ne aggódj, fogom a kezed és mondom ha van valami, innentől már egyenes az út, nem fogsz elesni, nem hagynám - fogja meg a kezem és már húz is maga után én pedig jó kislány módjára behunyom a szemem. Na jó ez nagyon ijesztő, próbálok csak arra a meleg érzésre gondolni, amit a keze áraszt magából, ez pedig nagyjából segít megnyugodni. Körülbelül 5 percet haladunk még majd éreztem, ahogy elengedi a kezem, mire pánikolva kiakartam nyitni, de valaki letakarta hátulról.
- Mark most mit csinálsz?
- Csak befogtam a szemed, háromra elveszem a kezem és akkor nyisd ki - búgta a fülembe valami elképesztően mély és szexi hangon, ilyet még nem hallottam tőle. Úristen, érzem, hyogbtiszta libabőr lettem! Elszámolt háromig, majd ahogy elvette tenyerét, lassan kinyitottam a szemeimet. A látvány, ami elém tárult gyönyörű volt. Egy nagy tisztás közepén álltunk, ezernyi csillag ragyogott felettünk, sehol egy felhő vagy egy fa, csak a sötét égból rajta a sok tündöklő fényponttal, tőlünk pár méterre egy pokróc volt terítve, körbe rakva mécsesekkel, a közepén egy piknik kosárral. Annyira romantikus hangulata volt ennek az egésznek, hogy egyszerűen nem akartam hinni a szememnek, meg is csíptem magam párszor, hátha csak álmodok, mire Mark elnevette magát mögöttem. Ezek szerint nem álom, ez a túlságosan is szép valóság.
- Na tetszik? - kérdezte egy szívmelengető mosollyal az arcán. Mire éreztem, hogy a szívem túlcsordul. Azt hiszem még ma este meg fogok halni.
- Nagyon, de mégis mi ez?
- Ez egy romantikus vacsora velem, nevezhetjük randinak is, ha neked is megfelel - simított a tarkójára zavartan, én pedig nem tudtam, hogy elvörösödjek vagy pedig zabáljam meg amiért ennyire aranyos. Egyemszerűen nem bírom elhinni, hogy a nagy Mark Lee, a suli nagymenője, akit mindenki szeret, akit már azóta crussholok, hogy az iskolába kerültem, most itt áll előttem zavarban, egy gyönyörűen megszervezett randira hívva engem.
- Nagyon örülnék, ha ez egy randi lenne.... De miért pont én? - lehet, hogy nem ezen kellene gondolkodnom jelenleg, de annyira kíváncsi vagyok rá.
- Mindjárt válaszolok, csak előbb üljünk le és álljunk neki a vacsinak - mondta még mindig egy vakító vigyorral. Amint helyet foglaltunk a pokrócon elő is szedte a bekészített ételeket, egy üveg bort és két borospoharat, amikbe töltött is, majd a kezembe adta az egyiket. Huh, tényleg jól felkészült.
- Szóval. Igazából nem tudom a pontosan választ, szimplán csak nagyon jól érzem magam veled, gyönyörűnek tartalak, aranyosnak és egyszerűen imádom a személyiséged, meg úgy mindenedet, nem tudom mióta is érzek így, elég régóta már, de tudom, hogy ez az érzés nagyon erős és csak remélni merem, hogy ez fordítva is igaz - mondta vegig a szemeimbe nézve, nekem pedig a könnyem is kicsordult. Olyan régóta vágytam már arra, hogy ilyeneket halljak a szájából, de ez még az álmaimnál is szebb volt. Hogy tudok percről-percre egyre jobban belé szeretni? - Jézusom, miért sírsz? Ugye nem azért mert ennyire borzalmasan nyálas voltam? - vágott ijedt arcot, mire elnevettem magam.
- Nem dehogy, én csak... Annyira régóta vágytam erre, hogy ezt hallani egyszerűen megindító volt, még most is úgy érzem, hogy álmodom, ami remélem nem így van, mert akkor ha felébredek tuti eret vágok - az érzelmeim kifejezése valahogy nem olyan könnyű, mint azt gondoltam. Egy koccintás után lehúztam a boromat, remélhetőleg így könnyebben jönnek majd a szavak, ha kellenek.
- Szóval akkor ezek szerint, te is úgy érzel mint én? - kérdezett rá miután ő is elfogyasztotta a pohara tartalmát.
- I-igen - kezdtem neki dadogni. Jézusom, mi van velem, soha nem szoktam dadogni. Az egyik kezét rárakta az enyémre, amivel a földön támaszkodtam, a másikat pedig az arcomra vezette és vészesen közel hajolt hozzám. Meg fog állni a szívem.
- Mondd ki - suttogta, lehelete ajkaimnak csapódott. Jellegzetes illata bekúszott az orromba, teljesen elbódítva az elmémet.
- Inkább egyszerre, ez így zavarbaejtő - hunytam be szemeimet.
- Rendben. 3, 2, 1 - számolt vissza, egyre közeledve hozzám.
- Szeretlek - mondtuk ki tökéletes szinkronban, majd száját megereztem az enyémen. Egy tökéletes csók, egy tökéletes pillanatban. A bor ízének ellenére a csók édesebb volt, mint a legjobb csokoládé. Ez lesz a legszebb emlékem a táborból, meg úgy egész életemből.
Mikor elvált tőlem, rögtön hiányérzetem támadt. Olyan tökéletesen illeszkedtek egymáshoz az ajkaink, hogy bűn vot szét választani őket. Mark hirtelen hátra dőlt magával rántva engem is. A fejem a mellkasán pihent, míg ő átkarolta vállamat, így néztük a fejünk felett elterülő égboltot. Egyszer csak elhaladt felettünk egy hullócsillag, mire azt kivántam, hogy ez a pillanat soha ne érjen véget.
- Hé Doori, lehet egy kérdésem? - ült föl hirtelen, majd szemeimbe nézett mikor én is megtettem ugyanezt.
- Persze - mosolyodtam el.
- Lennél a barátnőm? - kérdezte egy olyan gyönyörű mosoly kíséretében, hogy hirtelen megint kedvem volt elolvadni.
- Igen - karoltam át a nyakát és most én voltam az aki megcsókólta őt.
Ezután még rengetegszer csókoltuk meg egymást, egymás szájának minden zugát felfedezve. Azt hiszem ez volt az eddigi életem legszebb estéje és tudom, hogy Mark mellett még több ilyenben lesz részem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése